Mgr. RUMAN Patrik

 

Komáromban születtem és már 40 éve élek a városban, két gyönyörű lányom van, a 14 éves Romanka és a 10 éves Vierka. A munkám majd’ 20 évig Pozsonyba szólított, azonban ez idő alatt is aktívan követtem a történéseket városunkban.

2016 decemberében a KOMVaK Komárom város víz- és csatornaművei, Rt. igazgatójává választott a helyi képviselő-testület. Az eltelt másfél év alatt határozott szemléletváltás történt a városi cég irányításában. Legfontosabb lépésnek azt tartom, hogy a cég a komáromi lakosokat helyezi előtérbe, gondolok itt a lakosokat érintő szolgáltatások javítására, aktív kommunikációra és tájékoztatásra, továbbá jelentős összeg visszaforgatására a komáromi vízvagyonba, esőelnyelők fokozott tisztítására, valamint az aktív szerepvállalásra az oktatási intézményeknél felmerülő javítási munkákban. Sikerült egy teljesen új pályára állítani a vízműveket, elindultunk egy jó úton.

Lokálpatriótaként fontosnak tartom városom fejlődését. Mivel a Komáromi Futball Klubban fociztam éveken át, így a foci és a klub iránti szeretetem a mai napig megmaradt. Igaz, már aktívan nem sportolok, de továbbra is támogatom a klubot. Ipóth Szilárd barátomhoz hasonlóan a mottóm: HAJRÁ KOMÁROM, HAJRÁ KFC!

————————————————————————————————————–

Olvassák tovább:

Új igazgatója van a KOMVaK-nak:

Új igazgatója van a KOMVaK-nak

Olvassák tovább:

A KOMVaK célja a komáromiak bizalmának visszanyerése:

Olvassák tovább:

Botrányok után: A konszolidálódó KOMVaK szeretné visszaszerezni a lakosság bizalmát: