A lakosok nagy része – főképp a választások előtt – eléggé szkeptikus. Meg tudom érteni. Második ciklusban vagyok képviselő, s bár a munkához minden alkalommal reménykedve fogtam hozzá, gyorsan rá kellet jönnöm, az önkormányzat tevékenységét nem így képzeltem el, ugyanis az irányt mindig mások „diktálták”. Végül pontosan ezért döntöttem úgy, hogy a magam útját fogom járni, függetlenként.

Most hiszek abban, hogy meg tudom-tudjuk valósítani azt az elképzelést, mely szerint a képviselő testületnek, a városvezetésnek és a lakosságnak sikerülhet együttműködnie, hiszen összefogtam 19 emberrel, akikkel végre hasonlóan gondolkodunk. A tervem pedig nagyon röviden megfogalmazva két szón alapszik: meghallgatni és cselekedni.

A meghallgatni szó alatt azt értem, hogy odafigyelni a lakosok problémáira, még a legkisebbre is. Kimenni a terepre, felmérni a helyzetet és utána cselekedni, azaz a felmerülő gondokra megoldásokat találni. Sajnos eddig elég gyakran csak az első fázisig jutottam el, tovább viszont a dolog nem mindig működött, a „felsőbb körökben” a folyamatok gyakran megakadtak. Meglátásom szerint pontosan ezért kell „megreformálni” a testületet: bent tartani azokat, akik eddig is letettek valamit az asztalra, valamint bejuttatni olyanokat, akik a lakosság érdekében őszintén cselekednének. A reform a városi hivatal hozzáállását sem kerülheti el, hiszen az okfejtésem elejére visszakanyarodva hiába van, aki „meghallgat”, ha a cselekvésre köteles oldalról hiányzik az odaadás.

Mi ezt kínáljuk, de nem más jelölteket szeretnénk legyőzni, csupán lehetőséget kapni a munkára, hogy megvalósítsuk a terveink. Bízunk az emberek józan ítélőképességében, és abban, hogy el tudják dönteni, mi a jó számukra. Mi csupán lehetőséget nyújtunk ahhoz, hogy a testület, a képviselői státusz és a városi hivatal visszanyerje a lakosság bizalmát, és úgy dolgozzunk, ahogyan azt Komáromban élők elvárják.

Mivel eddigi képviselői munkásságom alatt elsősorban (mint az illetékes bizottság elnöke) a közrenddel foglalkoztam, ismereteim tudatában ki merem jelenteni, hogy a jövőben zéró toleranciát fogok képviselni az alkalmazkodni nem hajlandó lakosokkal szemben. Legyen szó Harcsásról, az I. illetve a II. lakótelepről, vagy a város bármelyik pontjáról. Amennyiben Keszegh Béla oldalán alpolgármester lehetek, mindent elkövetek, hogy a város ezen pontjain élő lakosai ismét nyugodt életnek örülhessenek, a harcsási kerttulajdonosok pedig nyugodtan járhassanak ki a birtokaikat gondozni. A zéró tolerancia a városban élő azon hajléktalanaira is érvényes lesz, akik nem hajlandóak együttműködni és sokszor megkeserítik a tisztes lakosok életét.

Fontosnak tartom leszögezni azt is, hogy a csapatommal együtt résen leszek az Európát sújtó bevándorlási kérdésben is. Az évek során meghallgattam az embereket, és ki kell mondani: sokan tartanak attól, hogy a migránsok esetleg Komáromban is valamilyen „úton-módon” megjelennek, és megnyugtató válaszokat akarnak a témában felmerülő kérdéseikre. Jelenleg nincs ilyen veszély, és a Függetlenek Komáromért csoporttal a jövőben is teljes mellszélességgel visszautasítok majd minden egyes olyan felvetést, melynek következménye akár egy migráns Komáromba való telepítése lesz.

Mindezt el lehet érni egy összetartó és egységes testületi támogatással, amelyet a függetlenek csapata képes biztosítani. Komárom lakossága megérdemli, hogy nyugodt, biztonságos életet éljen. Ennek érdekében mindent el fogok, el fogunk követni.

Varga Tamás

JELÖLTJEINK: